Vekonyka kotet, melyet 1985-ben 5 forintert adtak ki, de en most a palyaudvaron vonatra szallvan 400-ert vettem meg, hogy legyen mit olvasnom az uton. Az egy oras ut vegeig az erdekesebb resz kitartott. A masodik fele viszont sokkal unalmasabb volt, amit meg nagy ugrasokkal is csak lassan tudtam befejezni. Hiaba olvastam sok bekezdesben csak az elso mondatot neha vissza kellett ugranom, hogy kiltoltsem a hianyzo reszeket. Az elejet azert elveztem jobban, mert kozelebb allt hozzam. Ket gimnazista jobarat baratsaganak alakulasat kovetjuk nyomon. Ma mar biztos a kodependens kapcsolat szoval jellemeznenk oket, de akkoriban – 1917-ben szuletett a mu – ez a fogalom meg nem letezett. Ennel a resznel meg ugy ereztem, hogy oneletrajzi jellegu az iras. Kesobb ez az erzes elmult. Mikorra a ket fohos viszonya atalakult tavolsagtarto ambivalenciava, az egyikuk bevall egy gyilkossagott a masiknak.
A kotet jo reszet ez a vallomas teszi ki, mely nem az esemenyekre koncentral, hanem a tettes lelkiallapotanak apro valtozasaira. Na ez volt nekem tul sok. Bizonyara alapos lelektani megfigyelesek ezek, de sajnos a cselekmeny tulsagosan izgalomban tartott ahhoz, hogy el tudjak melyedni az apro rezzenesekben. Es meg csak az sem derul ki teljesen egyertelmuen, hogy tenyleg tortent-e gyilkossag. A konyv elejen viszont volt egy kifejezes amin azota sem tudom tultenni magam: “onzo tetszenivagyas”. Most, amikor en azon dolgozom magamon, hogy a belso ertekrendemnek akarjak megfelelni es nem holmi kulso elvarasoknak akkor ez fontos. Ez szembesitett azzal, hogy a tetszeni vagyas az csak az onzoseg egy formaja. Marpedig az elobb emlitett ertekrendben az (egeszsegtelen, szukseges minimum feletti) onzoseg az negativ tulajdonsag. Melyet szeretnek kiirtani magambol. Halas vagyok erre a lokesre amit ez a kifejezes adott az ezzel kapcsolatos gondolatmenetemben.