Riger János

(Új) videók a hajdani magyar undergroundból (#25: 2020 november): Hunyadi Károly, Vető János, Dixi, Oláh Lehel, Ági és Fiúk, Müller Péter Sziámi, Európa Kiadó, Barbaro, VHK, Riger János, Hejettes Szomjazók, Pajor Tamás, Sándor Vály

2020 novemberében megjelent videók a YouTube-n a hajdani, azaz a 80-as évekbeli magyar underground zenekarok (és azok tagjainak) közreműködésével. A sorozat/gyűjtésem eddigi részei itt vannak. 13 + 1 videó (és egy playlist) került bele ebbe a válogatásba.

Ebben a hónapban a legérdekesebb újdonságok szerintem ezek voltak: egy új Hunyadi Károly – Vető János  szám a 2020-as évről, egy 2003-as dokumentumfilm Dixiről, és egy 1998-as TV-műsor az Ági és Fiúk-kal. Ezeket vettem előre, majd 4 koncert hanganyaga következik és még néhány szám is.

1 –  Hunyadi Károly – Vető János NahTe: Év 2020

A dal hátteréről itt egy cikk a HVG-ből. Közremüködött még a videóban: Lukin Gábor, Sőth Sándor és Kiss Llászló is 

2 – Dixi (Oláh Lehel filmje 2001-2003)

“A Duna Televízió 2003-ban leadott dokumentumfilmjének VHS felvételét digitalizált változat. (A történelmi pillanatot hitelesebbé teszi a bemondónő bakija a rendező keresztnevénél.) “

3 – Ági és Fiúk – A3 TV (Nem könnyű zene) Müller Péter Sziámi műsora

“A műsor felvétele készült a Nyugati téren a Skála Metró teraszán 1998-ban.”

4 – 5 – Két Európa Kiadó hanganyag MZSA feltöltésében

Európa Kiadó – Koncert (részlet Melkweg klub, Hollandia 1987)

Európa Kiadó – első demo (1981)

6 – 7 – Két koncert hanganyagát rakta fel a SziámiTV

Barbaro – koncert (1992)

Ági és Fiúk – Almássy tér (1987)

8 –  NahTe201116ReggeliZeneFilmBarátokkal

Ez egy 10+ perces hang és videó montázs

9 – Riger János – Bring (The Spits Cover)

10 – VHK -Pécsi Est Café 2015 10 30.

15 perc, két szám: Élő Világegyetem + Ez a Ti pogány imátok.

11 – A Hejettes Szomjazók berlini akciófestményének rekonstrukciója / 1990/2009

“1990-ben, a berlini East Side Galériában készített akciófestményének rekonstrukciója, avagy a H.Sz. újra Berlinben!!! / 2009.07.29. Berlin”

12 – Pajor Tamás – Van az úgy

13 – Éva Polgár and Sándor Vály – St François d’Assise: la prédication aux oiseaux

A “+1” videó elején Mécs Károly szavalja Kosztolányi Dezső “Hajnali részegség” c. költeményét. Viszont a második felében egy általam nem ismert, valószínűleg nem 80-as évekbeli zenekar ad elő egy akkori hangulatú számot. (Ami nekem tetszik is. ) Tudja valaki, hogy ki és mit?

(+ egy playlist: Müller Péter Sziámi a napidal sorozata is ment tovább, Az első novemberi szám a 185-ös és az utolsó a 212-es volt. )

Itt a számok playlistje egyben.

Subscribe to my YouTube channel

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *