Tag Archives: Sex-e-Pil

Az Európa Kiadó bevonul

(Új) videók a hajdani magyar undergroundból (#22: 2020 augusztus): Európa Kiadó, Balaton, Kiss Llászló, Sziámi AndFriends, Vető János, Bizottság, Sex-e-Pil, Vidámpark, VHK, Faxni

2020 augusztusában megjelent videók a YouTube-n a hajdani, azaz a 80-as évekbeli magyar underground zenekarok (és azok tagjainak) közreműködésével. A sorozat/gyűjtésem eddigi részei itt vannak. 30 videó (és egy playlist) került bele ebbe a válogatásba.

Hadd kezdjem saját élményekkel a pandémia közepéről. (Már ha augusztusban volt a közepe…) Két koncertre is sikerült eljutnom, mindkettő a Kobuciban és videózni is: Európa Kiadó s Balatonnal és Sziámi a Romano Drommal játszott

1 -7 – Az Európa Kiadó végre eljátszotta az a poént amit a szöveg már rég adott: A Történelem, azaz az “Így vonulunk be” kezdetű számot játszva vonult be, a közönség sorai közt a színpadra.

Ezen kívül három régi ( Itt kísértünk, Küldj egy jelet, Romolj meg! ) és két újabb ( Mindenki egyenlő, Ezt nem szerettem ) számot sikerült felvennem az augusztus 30-i koncerten.

Itt van még egy egyveleg 8 másik szám részleteiből: EK, Rendőrlány, Popzene, Nem bánja, Tengerpart, Ez a város, Szerelem, Mocskos idők

8 – Az EK előtt játszott a Balatontól másfél számot kaptam el elfogadható minőségben: Kínai kormány, Porrátörve

9 – Más is vett fel videót ezen a koncerten. Íme Romolj meg Melinda Rózsa által:

10 – Augusztus 24-én Kiss Llászló (az EK-ból) Barabás Bélával játszott, például a “Kép”-et

11 – 12 – Sziámi AndFriends a Romano Drom-mal közösen adott elő egy csomó számot; Például ezeket: Hídon, Ennyi, Vigyetek el, 100 Bolha, Mi már leszoktunk róla, Bon bon si bon. Ezek részleteiből vágtam össze ezt:

A két zenekar együtt adat elő a Boldog Új Évet

13 – Müller Péter Sziámi exkluzív tárlatvezetését a Műcsarnok rakta fel

(+ egy playlist: Müller Péter Sziámi a napidal sorozata is ment tovább, Az első augusztusi szám a 096-os és az utolsó a 125-ös volt. )

14 – 15 – Vályi Sándor, Finnországban élő, volt Niskende Tewtar tag két számot rakott fel. A tíz és fél perces, Terek c. ódát Kaloczkai Attilával csinálta. A másikat J.K. Ihalainen-nel

16 – 18 – Molnár Zsolt Attila három kincset osztott meg ebben a hónapban, mindhárom egy-egy képpel teljes hanganyag:

Egy óra hosszú: AE Bizottság Egyetemi Szinpad koncert 1984 (Vendég: Méhes Marietta)

21 perc hosszú: SEX-E-PIL (vendég: Bárdos Deák Ágnes) koncert részlet (1985)

Őz Zsolt (Vidámpark) – Terrorista naplója (Őz Zsolt †): Szeresd A Rakenrollt – Válogatás Őz Zsolt És A Vidámpark Kiadatlan Dalaiból 2009-2013 album egyik dala

19 – 21 – Vető János (NahTe): Zenés tárlatvezetéséről ( Nárcisz és Psyché és más régi új kiállításán; Szentbékkálla, Pegazus) három különböző hosszúságú felvétel is van fent

22 – 23 – A  Hunnia Art Bisztró két, a Balaton által játszott cover-t is felrakott egy júniusi koncertről: 

Neurotic: Sebesség

Hiperkarma: Sosem voltunk senkik

24 –  Az Európa KiadóTurista” c. számát  Papp Tamás rakta fel a People & Focus sorozatában.)

25 – 29 – Vágtázó részlegben három VHK és két Csodaszarvas szám szerepel

Pótolhatatlan Halhatatlanság (2015.december 30. Elevenkert, Szentendre)

Égzengés (szöveges videó)

VHK & Csihar AttilaHunok csatája (Fekete Zaj Tél 2019)

Vágtázó Csodaszarvas Lélekutazás ( Körmend, 2006. 03. 18. )

2006. augusztus 10. – Sziget Fesztivál, Világzenei színpad

30 – Végül egy kép nélküli szám a régmúltból: Faxni Karnevál

Itt a számok playlistje egyben.

Subscribe to my YouTube channel